#magyar nyelv

Kvíz Gál Luca

J vagy ly? Helyesírás teszt, hogy biztos ne hibázzatok a központi írásbelin

Január 20-án, szombaton délelőtt írják a központi felvételit azok, akik a következő évben középiskolában folytatnák a tanulmányaikat. A magyar nyelv feladatsorában a ly vagy j-s szavak helyesírása sok diáknak okoz gondot. Ezért hoztunk egy kis gyakorlást, hogy a következő szavakat biztos ne rontsátok el az írásbelin.

Kvíz Eduline

Kétperces kvíz: mennyit tudtok a magyar nyelvről?

A héten ünnepeltük a magyar nyelv napját, ugyanis november 13-án fogadták el a magyar nyelvet államnyelvvé tévő törvényt. De melyik évben? Próbáljátok ki, tudtok-e válaszolni erre és más, a magyar nyelvvel kapcsolatos kérdésekre.

Nyelvtanulás Eduline

„Attól, hogy valaki tud magyarul, még nem fogja tudni, hogyan tanítsa meg azt”

„A magyar nyelv tanítása az előző évtizedek erőfeszítéseinek köszönhetően elindult a professzionálódás útján” - mondta Bencze Norbert az Eduline-nak, aki magyar mint idegen nyelv tanárként magyar nyelvet tanít külföldi diákoknak, emellett pedig alkalmazott nyelvész is. Azonban fény derült arra is, hogy ez a folyamat, nem kifejezetten jelent egyenes utat, sőt vannak komoly akadályok és lemaradások is.

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.